A sikeres üzletkötéshez kell egy jó aktatáska!

Hogy mi a siker titka? Nos, mindenki ezt keresi. Azt hiszem, a legtöbb embernek megvan erre a kérdésre a maga válasza és egyetemes, jól beváltnak hitt módszere, de az igazság talán inkább pont a változatosságban rejlik. Nincsen, vagyis egyelőre még biztos nem álltak elő vele brit tudósok, a sikernek igazi receptje. Mindenkinek saját magának kell arra rájönnie, hogy az ő helyzetében mi az, ami a legtöbbet használ, és mi az ami egyáltalán nem.

Amikor bekerültem az üzleti életbe, én is abban reménykedtem, hogy a tapasztalt nagyágyúk majd megsúgják nekem a titkot, de aztán ahogy telt az idő, rájöttem, hogy az a titok nem létezik. Ettől persze egy kicsit elszontyolodtam, de aztán szépen lassan sikerült kitapasztalnom, hogy mik azok a dolgok, amik elősegítik azt, hogy sikeres legyek. Bármennyire elcsépeltnek is hangzik, mivel nő vagyok, a külsőm is sokat hozzá tud tenni, vagy éppen el tud venni egy üzlet sikerességéből.

Fontos, hogy egy tárgyalás során hogyan jelenek meg. Elegáns ruha, visszafogott hajviselet, magas sarkú, de nem extrém cipő, illetve a táska. A táska mindenképpen központi szerepet tölt be egy tárgyalás során, mivel a szerződéseket és minden más papírt is abban tárolok, így aztán az ügyfél legalább egyszer, alaposan is szemügyre veszi, hogy milyen táska van nálam. És amikor az a célom, hogy nemcsak a tetteim és beszédem tükrözzenek profizmust, hanem a megjelenésem is, akkor a kiegészítőimre legalább akkora hangsúlyt fektetek, mint arra, hogy mit fogok mondani.

Azt például hamar megtanultam, hogy amikor férfi ügyféllel találkozom, főleg akkor, ha a férfi jóval idősebb nálam, akkor nem érdemes egy retikülből előhalászni a szerződést. Bármennyire is megváltozott már a világ, az idősebb generáció számára még mindig furcsa az, hogy nők komoly és befolyásos pozíciókat is betölthetnek, ezért már a külsőmmel is jeleznem kell azt, hogy üzletasszony vagyok. Emiatt vettem meg életem első aktatáskáját. Úgy gondoltam, hogy ha a férfi kollégáim aktatáskával járnak, akkor ugyan miért is ne vehetnék egyet én is? Arról nem is beszélve, hogy az aktatáskát pont erre találták ki: Hivatalos, és üzleti ügyek dokumentumaihoz. Igaz, hogy én mást is tartok benne ezen kívül, de ebből csak az látszik, hogy sokféle funkciót el tud látni egy ilyen táska.

Amikor az első aktatáskámat vettem, akkor még nem volt túl nagy választék belőlük, és a nagy részük kifejezetten férfiasan nézett ki. Manapság persze már sokkal jobb a helyzet. A táskakészítők is rájöttek arra, hogy a nők körében is egyre népszerűbb ez a táskatípus, ezért elkezdtek kifejezetten nőiesebb aktatáskákat gyártani. Természetesen ezek a darabok is követik a klasszikus formát és remekül mutatnak egy-egy értekezlet és tárgyalás során, de van bennük némi nőies finomság is.aktatáska

Be kell vallanom, az elmúlt tíz év során jó néhány aktatáskát begyűjtöttem. Részben amiatt, hogy mindegyik kosztümömhöz legyen olyan, ami színben tökéletes passzol, másrészt pedig azért, mert egyszerűen nem tehetek róla, imádom a táskákat. Ha jobban belegondolok, már akkor is aktatáskát viszek magammal, mikor hétvégén elmegyek vásárolni. Annyira hozzám nőtt ez a fajta táska, hogy már furcsa lenne mással kilépni az utcára. Van belőle feketém, barnám, sötétkékem, és az említett színekből nem csak egy, hanem legalább három-három árnyaltban. A legújabb szerzeményem pedig egy tűz piros aktatáska. Az első pillanatban beleszerettem, amikor megláttam. Azzal egyelőre még nem voltam üzletet kötni, de azt hiszem lassan azt a táskát is fel kell avatnom. Sokak szerint a piros nem számít business színnek, de szerintem kiegészítőként csodálatosan mutat a fekete és a fehér mellett. Aztán maximum ha mégis furcsán néznek a piros aktatáskára, akkor azt megtartom „hobbi” használatra. De ne fessük a falra az ördögöt. Nekem tetszik, így aztán nem kizárt, hogy az üzleti partnereimnek sem lesz ellene kifogásuk.

Hálás vagyok azért, hogy a huszonegyedik században már a nők is ekkora aktatáska választékból válogathatnak. Az azért mégiscsak ciki lenne, hogy ugyan olyan táskával jelennék meg a tárgyaláson, mint a férfi üzleti partnerem. Tíz éve egyszer még megesett velem ilyen, azóta mindig a nőies darabok után nyúlok, ha vásárlásra kerül a sor.