Motivációs filmek
 

Holt költők társasága

 

Ifjú lelkeket lángra lobbantó különc tanárember kezdi meg varázslatos működését 1959-ben a Welton Akadémia ódon falai között. Lapról lapra tépeti szét diákjaival a tankönyvet, mert azt akarja, hogy felfedezzék: életük maga a költészet. A felismerés egyeseknek életreszóló szerelmet, másoknak tragédiát hoz. A hagyománytisztelő iskolában pedig tanyát ver a lázadás szelleme.

Carpe Diem - Ragadd meg a napot!


Nézd meg a teljes filmet itt:  

 

 

Bakancslista

 

 

A bakancslista azon dolgok sora, amelyeket az ember meg akar tenni és tapasztalni az életben, mielőtt feldobná a bakancsot. Carter Chambers is jegyezgette terveit, az élet azonban mindig közbeszólt. A milliárdos Edward Cole-t viszont csakis a pénzcsinálás érdekelte, sohasem bajlódott a listával. A két, egymástól teljesen különböző embert azonban a sors egymás mellé sodorja. Közös kórteremben kötnek ki, ahol bőven van idejük azt fontolgatni, mi jöhet még ezután. Égető vágy ébred bennük, hogy a hátralévő idejükben azt tegyék, amit mindig is szerettek volna.

Neked már elkészült a listád?

 

 

 

 

A jövő kezdete

 

 

Az iskolába érkező új tanár nem túl egyszerű házi feladattal lepi meg diákjait: váltsák meg a világot. Aki jó jegyet akar év végén, az tesz valamit, amitől jobbá válnak a dolgok. A 10 éves Trevor komolyan veszi a feladatot. Fantasztikus tervet eszel ki, amely, ha beválik, fokozatosan tényleg mindent átalakíthat. Csupán három emberen kell segítenie hozzá, és meg kell ígértetnie velük, hogy köszönetképpen ők is segítenek három-három másik rászorulón.

Ez lenne a hatástöbbszörözés?...

Remélem, egyszer mindenki megnézi, és ha mást nem is tesz, de 3 embernek továbbadja!


  

 

 

A boldogság nyomában

 

 

Te elgondolkodtál már azon, hogy mi a célod az életben? Könnyen feladod vagy megküzdesz érte? 

Chris Gardner mindent elkövet, hogy a családja boldogan, biztonságban éljen. Ám a szerencse valahogy sosem szegődik mellé. Bár fáradhatatlanul próbál meggazdagodni, egyre szegényebbek lesznek, végül a felesége is elhagyja. A férfi magára marad az ötéves kisfiával. Chris ekkor kockázatos lépésre szánja el magát. Feladja állását, és jelentkezik egy bróker cég tanfolyamára. Miközben egyre mélyebbre merül a brókerkedés rejtelmeiben, pénz híján hamarosan várótermek, menhelyek lakói lesznek. Chris bízik abban, hogy jókedvvel, szeretettel minden bajt legyőznek.

 

Részlet a filmből:

 

 

„Ne higgy annak, aki azt mondja, hogy nem vagy rá képes!

Nekem se hidd el! Ha van egy álmod, ne mondj le róla!

Ha valaki nem tud valamit, azt szeretné, ha Te se tudnád.

Ha akarsz valamit, tegyél érte! Ennyi…”

 

 

 

 

Az ambíciótól az értelemig