A régi jó ismerősök

Életem egyik legérdekesebb barátságát az óceánjáró hajó pincéreként szereztem, és az ott töltött éveknek köszönhetem. El is mesélem gyorsan, hogy hogyan történt, mert elég viccesen sikerült összeakadnunk egymással. A hajón volt egy leginkább mindenes társaság, akik a vendégek szórakoztatásáért voltak felelősek. Az egyik srác feladatai közé tartozott a szórólapozás is. Nem csak a hajón látható műsorukat próbálták népszerűsíteni vele, hanem a holtszezonban a szárazföldön tartott műsoraikat is. Éppen az ebédidő vége felé jártunk, én maradékokkal megrakott tálcát egyensúlyoztam, és indultam volna lefelé a konyhába vezető lépcsőn. Az egyik kollégám utánam szólt valamiért, mire én hátrafordultam. A srác pedig ugyanezen a lépcsőn jött fölfelé, ráadásul sietett, és egyik kezével menet közben gombolta az ingét, még mielőtt a vendégek elé került volna, a másik kezében meg egy halom szórólap. A lényeg a lényeg, hogy az ütközés pillanatában egyikünk sem a lába elé nézett. Volt ott minden, ami csak kell. Szanaszét repülő szórólapok, össze-vissza csöpögő mártásmaradékok és óriási csörömpölés. Szerencsére erre a részre a vendégek már nem láttak oda, úgyhogy ezzel a részével nem volt gond. Hogy hogyan sikerült a katasztrófa nyomait eltüntetni? Hát, az már egy másik történet…

szórólapozás

szórólapozás

A bejegyzés kategóriája: Egyéb
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.