Segítettem az unokatestvéremben beindítani a cégét

Üzleti tanácsadóként a vállalati szféra sok és eléggé komplex jelenségeire látok rá. De néha én is olyan bonyodalmakba keveredek bele és olyan új dolgokat tanulok meg, amire legmerészebb álmaimban sem gondolnék. Például nemrég segítettem az unokatestvéremnek egy cég elindításában. Csakhogy ennél a cégindításnál nemcsak mint általános üzleti tanácsadó adtam hozzá a munkámat, hanem teljesen és abszolút bele is folytam az egészbe. Egyébként webshopot indított az unokatestvérem, mégpedig hulladékmentes, úgynevezett zerz waste webshopot. Ennek én nagyon örülök, valamint tudom, hogy mivel egyre trendibbé kezd válni ez az irány, hogy elég nagy kereset lesz rá, annak ellenére, hogy elég drága termékeket árul.

Na de ahogyan már említettem, eléggé belefolytam az egész cégindításba, miden irányból. Segítettem neki ügyfeleket szerezni, akiknek a termékeit árusíthatja, segítettem a kommunikációs alapkoncepció kitalálásában, együtt egyeztettünk a tervezőgrafikussal, hogy milyen vizuális arculatot szeretnénk, és ami leginkább rám hárult, és amit nagyon élveztem, az az volt, hogy nagyjából teljesen az én feladatom volt a raktár kialakítása. Hát, remélem úgy olvastátok el a fenti sorokat, hogy tisztában vagytok vele, hogy egy üzleti tanácsadó nem szokott ilyesmit csinálni, ez nem az ő munkaköre.

Na de miért is élveztem én ennyire a raktár berendezését? Először is azért, mert teljesen más munka volt, mint amihez szokva vagyunk. Igényelt némi logisztikai tudást és figyelmet a részemről. Másodszor azért is volt élvezetes, mert a cég munkatársai, akik tulajdonképpen a munka nagyobb felét megcsinálta, nagyon közvetlenek és együttműködőek voltak. Ők a raktártechnika csúcsa!

Először is azért, mert a termékek, amikkel dolgoznak, nevezetesen a polcrendszerek, nagyon jó minőségűek. Csak halkan mondom, hogy a beszerelés után az unokatestvéremmel végig másztunk rajtuk szórakozásból és a legkisebb instabilitást sem éreztük rajtuk. Amióta pedig tele vannak cuccokkal, már azt is tudjuk, hogy a teherbírásuk is tényleg teljesen rendben van, pontosan úgy, ahogyan ígérték a rendeléskor. Merthogy tőlük nem úgy kell rendelni, ahogy egy sima webshopról. Nem is lehetne azt kivitelezni sehogy sem, mivel minden leendő raktár más méretű, más paraméterekkel rendelkezik, másfajta tárgyakat fognak raktározni benne és a legfontosabb, hogy minden leendő raktár-tulajdonosnak más elképzelési és vágyai vannak. Habár a vágyak itt kevésbé érvényesülnek, mert érdemes inkább a logika útját követni. Én egyébként egy az egyben úgy hívtam fel a céget, hogy tulajdonképpen semmit nem mondtam arról, hogy milyen polcokat szeretnék, vagy bármi olyasmi amitől értetlennek és okoskodónak tűnnék. Annyit mondtam, hogy mekkora a leendő raktár, hol vannak a bejáratai, körülbelül mekkora termékeket fogunk raktározni, milyen súlyúak lesznek, előreláthatólag mekkora forgalmat fogunk lebonyolítani, hány ember fog a raktárban dolgozni. Azt hiszem körülbelül ezeket mondtam el. Feltettek még néhány kérdést, aztán a válaszaim és az előzőleg elmondottak alapján néhány nap múlva előálltak egy tervvel számunkra.

Az egyértelmű volt, hogy alacsony polcokra van szükségünk, mert csakis kézi raktározást fogunk alkalmazni. Ettől függetlenül ők a két és fél méteres polcokat ajánlották, mivel a raktár belmagasságába simán belefért és mert soha nem tudhatjuk, hogy miből rendelünk óriási adagot, vagy hogy mit kell bizonyos időre félre raknunk és az bőven elfér felül is, hogy ne akadjon mindig az ember keze közé. Teljesen elfogadtuk ezt az elgondolást, látszik, hogy már nem először csinálják ezt. Aztán a horganyzott acélból készült, csavarmentes polcrendszer ajánlatukat is elfogadtuk, mivel ez a típusú polc 33 milliméterenként állítható, ami maga a mennyország, ha olyan webshopod van, ahol mindenfélét árulsz, háztartási cuccoktól kezdve natúr kozmetikumokon át a végtelenségig, hiszen soha nem tudhatod előre, hogy egy újabb dolog, ami megfelel a zero waste elvárásainak és te árusítani akarod épp mekkora kiszerelésű termék. így azonban bármikor könnyedén át tudod állítani magadnak a polcméreteket.

Nagyon jót tett egyébként a munkamorálomnak is az, hogy egy kevés időre teljesen más dolgokkal foglalkozhattam. Most már beindult a webshop és én 100%-an visszatértem az üzleti tanácsadáshoz, de azért nagyon szurkolok az unokatestvéremnek, hogy minden jól süljön el.